A hálapénzzel kapcsolatos szokások a magyar egészségügyi szakdolgozók körében

Orvosi Hetilap(2021)

引用 3|浏览1
暂无评分
摘要
Összefoglaló. Bevezetés: Magyarországon 2021. január 1-jétől a hálapénz minden formájának adása és elfogadása bűncselekmény, kivéve a legföljebb a minimálbér 5%-át (8370 forintot) elérő ajándékot. Míg a tilalmat az orvosok esetében jelentős béremelés kompenzálja, addig a szakdolgozók korábban is kevéssé vizsgált hálapénzjuttatásának helyzetére és megváltozására vonatkozóan alig vannak adatok. Célkitűzés: A szakdolgozói hálapénz 2020 végi kiinduló helyzetének feltárása és az új jogszabályi előírások becsülhető hatásainak vizsgálata a szakdolgozók által nyújtott információ alapján. Módszer: 2020 őszén 167 egészségügyi szakdolgozó kérdőíves felmérése történt meg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a hálapénzadás motivációinak, formáinak és körülményeinek, valamint összegének megismerése érdekében. Az eredményeket elsősorban leíró statisztikai formában elemeztük, különös tekintettel a műtéti, a belgyógyászati és a gyermekgyógyászati szakterületek között mutatkozó különbségekre; és összevetettük az új törvény hatására várható változásokkal. Eredmények: A 167 válaszadóból 93-an műtéti/operatív területen, 54-en belgyógyászati jellegű területen, 18-an pedig a gyermek/ifjúsági ellátásban dolgoznak. Mindegyik szakterületen megjelent a hála mellett a korrupciós célú juttatás, de ezzel és a hálapénzjelenséggel legkevésbé a gyermekgyógyászati terület volt érintett. A nagyobb értékű ajándék ritka, de a kisebb értékű rendszeresen alkalmazott juttatás. Egy hét benntartózkodás esetén a válaszadók átlagosan 10 851 forintot (36 USD) kaptak hálapénzként, míg egy-egy alkalommal 5326 forintot (18 USD). Az összegek – hasonlóan az orvosi hálapénzhez – jelentős eltérést mutattak az egyes területek között, a műtéti szakmákban pedig meghaladták az új törvényi korlátot. A magánellátásban kapott hálapénz kisebb arányú, a munkahelyen kívül átadott juttatás pedig kifejezetten ritka. Következtetés: A korrupciós célú hálapénz az egészségügyi szakdolgozói szférában ugyan jelen van, de nem jellemző. A szakdolgozóknak juttatott hálapénz büntetőjogi szankcionálását nem kompenzálja az orvosokéhoz hasonló béremelés. A pénzbeli juttatás ajándéktárgy formájában történő juttatása minden területen jelent veszteséget, a műtéti területen az értékben kifejezett veszteség is jelentősebb lehet. A büntetőeljárási fenyegetettség nem elegendő a magyarországi hálapénzrendszer megszüntetéséhez, további társadalompolitikai intézkedések szükségesek az egészségügyi dolgozók és a betegek attitűdjének megváltoztatásához. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1658–1668. Summary. Introduction: In Hungary, since January 1st, 2021, the giving and acceptance of all forms of informal payments constitute a crime, except for gifts of a value of no more than 5% of the minimal monthly salary. While in the case of physicians, a pay rise compensates the loss of revenue, we hardly have data on the nurses’ attitude in relation to the acceptance of informal payments. Objective: We intend to uncover the situation of informal payments at the end of 2020 and to examine the effects of the new legal regulation, based on information from nurses. Method: In the fall of 2020, we questioned 167 nurses in the Albert Szent-Györgyi Health Center of the University of Szeged, Hungary, in order to highlight the motivations, forms, circumstances, and sums of informal payments. We analyzed the results by means of descriptive statistical methods, with special regard to the differences among surgical, internal medical and pediatric fields. We analyzed the results with a view to the new legal regulations. Results: Out of 167 respondents, 93 work in operative field, 54 in internal medical care, and 18 in pediatric care. Besides gratitude, corruption appeared in all the three fields, however, pediatric care was the least touched by corruption. Gifts of a higher value are rare, however, small gifts are common. The respondents received 10 851 HUF (i.e., 36 USD) as informal payment from in-patients after one week, while, occasionally, 5326 HUF (i.e., 18 USD). The sums – similarly to informal payments to physicians – vary from field to field in healthcare. In the surgical field, the sums surpassed the new legal limit. Informal payments are given in private healthcare more rarely than in public healthcare. Informal payments given outside the workplace hardly ever occur. Conclusion: The informal payment with the goal of corruption is present in the sphere of nurses, however, it is not typical. The criminal sanctioning of informal payments to nurses is not compensated by a pay rise similar to that of physicians. The fact that informal payments are substituted by gifts results in loss of revenue in all fields of healthcare, however, this loss is the most salient in the surgical field. The criminal sanctioning is not sufficient to eliminate informal payments in Hungary; further socio-political measures are to be taken with the goal to change the attitude of healthcare workers and patients. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1658–1668.
更多
查看译文
关键词
Healthcare Policy
AI 理解论文
溯源树
样例
生成溯源树,研究论文发展脉络
Chat Paper
正在生成论文摘要